2 mérkőzés, 6 pont |
|
|
A második mérkőzésen is sikerült megszerezni a 3 pontot.
A kilátogatók izgalmas mérkőzést tekinthettek meg. Az első félidőben a csapat 3-0-ra vezetett, viszont a második félidőben mintha minden akaraterőnk elszállt volna. Pillanatok alatt 3-3 lett az állás. Nemsokára az ellenfél 16-án belűl a kapus súlyos hibát vétett, így kaptunk egy 11-est, amit Szabó Kriszta sikeresen értékesített. De nemsokára ismét sikerült az ellenfélnek kiegyenlítenie. Már ugytűnt, hogy 1 pontal gazdagodik a zsebünk, de Weiszdorn Dalma a saját terfelünkön labdát szerezett átvezette a középpályásokon, a védőkön és egy egy 3 pontot érő találatot szerezett.
A kezdő csapat: Szegedi Deborah Kim - Berki Henrietta, Weiszdorn Dama, Kovács Fanni - Jezsó Krisztina, Juhász Evelin, Fekete Viktória, Petcznyik Renáta, Ősz Csenge - Szabó Kriszta, Jeszenszky Kata
Cserék: Molnár Erzsébet, Horváth Renáta, Toth Maja |
 |
Győzelemre fel! |
|
|
BAJNOKSÁG 2008. szeptember 13-án a Komáromi Fortuna csapatát fogadjuk hazai pályán. A csapatnak szüksége van a bíztatásra, a mérkőzésre mindenkit sok szeretettel várunk szombaton 13 órakor a tatabányai erőműi pályára!
A csapattagoknak 11.45-kor van gyülekező!
2. forduló 2008.09.13.
Környe SE - Zoltek SE
Amazonok SE - Fortuna SE
Tát SE szabad
HAJRÁ AMAZONOK! |
 |
Első mérkőzés gólzáporral! |
|
|
Az idei bajnokság első mérkőzését játszottuk haza pályán hatalmas sikerrel. A Zoltek SE ellen léptünk pályára. Nemtudtuk mi vár ránk, hisz még sosem találkoztunk egymással.
Az első félidő végén 3-0-ra vezettek az Amazonok, viszont a második félidő végére 9-0 lett az eredmény. Ez fantaszikus. Meg is szereztük az első 3 pontunkat. Sajnos lett egy sérülése Juhász Evelinnek, jobbulást kíánunk neki!
Az Amazonok kerete:
Szegedi Deborah Kim (kapus), Kovács Fanni, Weiszdorn Dalma, Berki Henrietta, Jezsó Krisztina, Juhász Evelin, Fekete Viktória, Pecznyik Renáta, Jeszenszky Kata, Szabó Kriszta, Molnár Erzsébet
Cserék: Bere Barbara (kapus), Horváth Renáta, Toth Maja
Gól: Szabó Kriszta 5, Jezsó Krisztina, Kovács Fanni, Molnár Erzsébet 2
|
 |
Első mérkőzés hazai pályán |
|
|
A bajnokság első mérkőzését a lányok a tatabányai Vértes Erőműi pályán játszák szombaton 11 órátol. Nyergesújfalu csapata ellen lépünk pályára és bízunk a 3 pont megszerzésében. Felkészüve, új játékosokkal várjuk a találkozót.
Hajrá Amazonok! |
 |
Köszönet Kovács Gábornak |
|
|
Köszönjük Kovács Gábornak a nagylelkű szponzori támogatást. Nagy hasznát vesszük a támogatásának így bajnokság kezdetén. Az egész csapatnak tudunk vadonat új felszerelést plusz melegítőket vásárolni.
Köszönjük az Amazonok nevében! |
 |
Sorsolás |
|
|
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
2008-2009 ÉVI
NŐI BAJNOKSÁG ŐSZI SORSOLÁSA
1. Ford. 2008.09.06 11óra
Fortuna SE - Szabad
Zoltek SE - Amazonok SE
Tát SE - Környe SE
2. Ford. 2008.09.13 13óra
Környe SE -Zoltek SE
Amazonok SE - Fortuna SE
szabad - Tát SE
3. Ford. 2008.09.20. 11óra
Fortuna SE - Környe SE
Zoltek SE - Tát SE
szabad - Amazonok SE
4. Ford. 2008.09.27. 11óra
Zoltek SE - szabad
Tát SE - Fortuna SE
Környe SE - Amazonok SE
5. Ford. 2008.10.04. 11óra
Fortuna SE - Zoltek SE
Amazonok SE - Tát SE
szabad - Környe SE
6. Ford. 2008.10.11. 11óra
szabad - Fortuna SE
Amazonok SE - Zoltek SE
Környe SE - Tát SE
7. Ford. 2008.10.18. 11 óra
Zoltek SE - Környe SE
Fortuna SE - Amazonok SE
Tát SE - szabad
8. Ford. 2008.10.23. 11óra
Környe SE - Fortuna SE
Tát SE - Zoltek SE
Amazonok SE - szabad
9.Ford. 2008.10.25. 11óra
szabad - Zoltek SE
Fortuna SE - Tát SE
Amazonok SE - Környe SE
10. Ford. 2008.11.01. 11óra
Zoltek SE - Fortuna SE
Tát SE - Amazonok SE
Környe SE - szabad |
 |
Szeptember 6-án kezdődik a bajnokság |
|
|
BAJNOKSÁG Két hét múlva, szeptember 6-án megkezdődnek a 2008/2009-es megyei női labdarúgó bajnokság küzdelmei. Csapatunk az újonc Nyersegújfalu együttesével találkozik. A mérkőzés helyszínét és kezdési időpontját, valamint a bajnokság sorsolását hamarosan a honlapon is közzé tesszük.
Az Amazonok nagy erővel készülnek a következő szezonra, tegnap a Vértesi Erőmű serdülő fiúi ellen játszottak edzőmérkőzést. A tavalyi harmadik helyezés után az idei bajnokságban az elsőt célozza meg a csapat, reményeink szerint ez sikerülni is fog, hiszen nagyon jó csapat állt össze erre a szezonra is. Tehát:
HAJRÁ AMAZONOK!
|
 |
Átigazolási körkép |
|
|
Nem sokat változott a csapat kerete az előző idényhez képest, mindössze 4 új játékos érkezett, valamint még 2 szlovák lány csatlakozhat az együtteshez, ha minden jól alakul. De továbbra is várjuk a focizni szerető lányok/hölgyek jelentkezését hétfőn és csütörtökön a Vértesi Erőmű sportpályáján 16.30-tól!
Elbúcsúzott viszont csapatkapitányunk, Szilfai Magdolna, aki 8 góljával és gólpasszaival az Amazonok egyik húzóembere volt. A következő szezonban a Győri ETO együttesében szerepel majd, reméljük ott is meghatározó játékossá növi ki magát. Sok sikert kívánunk neki! |
 |
Hétfőn edzőmeccs! |
|
|
2008.08.18-án Hétfőn az Ermőműi pályán edzőmérkőzés lesz. A Vértesi erőmű serdülő fiú focicsapata ellen. Nagypályán játszuk majd a meccset, 2x 30 perc. A mérkőzés 16:30-kor kezdődik.
Hajrá Amazonok!
|
 |
Támogatás |
|
|
Kérjük támogassa a Tatabányai Amazonok SE női labdarúgó csapatát egyesületünk hatékonyabb működése érdekében. Mindenféle szponzorációnak nagyon örülnénk.
Tatabányai Amazonok SE
Cím: 2800 Tatabánya, Kós Károly u. 4. 1/7.
Adószám: 18611313 – 1 – 11
(Környe és Vidéke Takarékszövetkezet)
Számlaszám: 63300109 - 18017506
(további információk a "Szponzorok" menüpontban)
Támogatását előre is köszönjük.
|
 |
|